2025. március 21. Péntek
Benedek, Napsugár

“Iskola másként” hét az etédi elemiseknek -2023

A közelgő húsvét meghatározta az előkészítő-IV. osztályosok „más iskolájának" programját. Ezt a hetet ennek szellemében szerveztük meg. A hétre március 31- április 6 között került sor.

“Zöld hét” az etédi elemiben

Az idei tanévtől, a tanév szerkezetének része lett a Zöld hét, melynek célja, hogy már kisgyermek kortól környezettudatos gondolkodásra neveljük a gyermekeket, hogy egyre jobban beépüljön mindennapjaikba a természetközeliség, a természet szeretete, annak védelme. Ebben a szellemben állítottuk össze a Zöld hét programját a Jósika Miklós Általános Iskola elemi tagozatán, amely május 2-8 között zajlott.

Veteményes kert létesítése az iskoláinkban

Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete 2023-ban XII. alkalommal hirdette meg a Kiskertész Programot 2023 tavaszán, amely a korábbi évekhez hasonlóan ugyancsak nagy sikernek örvendett községünk iskolásai körében is, így több diák  is jelentkezett és kapott vetőmag csomagot.

Száll az ének szájról szájra népdalvetélkedő -2023-

Népi hagyományaink - mint amilyen a népdal is- megismerése, ápolása azért fontos, mert csak így tudjuk továbbvinni a szépet, a jót, a megbecsülendőt.

Iskola másként hét -Kőrispatak elemi

Március 31-áprlis 6 között zajlott a kisiskolások Iskola másként hete. Változatos, érdekes tevékenységsorozatnak voltak részesei tanulóink. Minden egyes nap újat hozott a kézügyesség,dramatizálás,egészségmegőrzés, a szépérzék fejlesztése, az ismeretszerzés területén.

Küsmödi tanévzáró kirándulás

2023. június 20.-án, kedden, kirándulni indultak, a küsmödi óvoda és általános iskola gyerekei, szülő és pedagógus közössége.

Jutalomkirándulás a küsmödi és a Kőrispataki ovisoknak

2023 június 26-án a kőrispataki és küsmödi óvodások és szüleik együtt kirándultak a marosvásárhelyi állatkertbe. A kirándulást az Etéd Község Gyerekeiért Egyesület támogatta nagyrészt.

Barcarozsnyón az etédi ovisok

2023. június 30.-án, pénteken, kirándulni indultak, az etédi óvoda gyerekei, szülő és pedagógus közössége Barcarozsnyóra. Az autóbuszt az Etéd Község Gyerekeiért Egyesület biztositotta egy jelképes összeg fejében.

Székelykeresztúri kirándulás az etédi eleminek

Az előkészítő-IV osztályos tanulókkal tanulmányi kiránduláson vettünk részt Székelykeresztúron.

Mini Erdély Park kirándulás

Az etédi Jósika Miklós Általános Iskola elemi osztályainak tanulóival, kiránduláson vettünk részt.  Az autóbuszos kirándulás célpontja Székelyudvarhely volt: a Gállfy′s Csokoládégyár és a Mini Erdély Park. 

VI. MESÉK, MONDÁK, DALOK SZÁRNYÁN TÁBOR KŐRISPATAKON

Az Etéd Község Gyerekeiért Egyesület Hargita Megye Tanácsnak támogatásával az idei évben augusztus 25- 29. között szervezte meg tematikus vakációs táborát Kőrispatakon, melynek témája a székelyföldi mondák voltak.

Őseink keze nyomán tábor Etéden

     Az etédi Jósika Miklós Általános Iskola előkészítő -IV. osztályában augusztus végén és szeptember elején zajlott le az ŐSEINK KEZE NYOMÁN elnevezésű tábor, sok érdekes és hasznos programmal.

,,Eljött a szüret, itt van” című projekt a kőrispataki óvodában

Október első heteiben az óvodai munkánk során, az ,,Eljött a szüret, itt van” című projektet dolgoztuk fel, melynek keretén belül megismertünk szüreti szokásokat, a témával kapcsolatos irodalmi alkotásokat hallgattunk, dalokat, verseket tanultunk és táncoltunk. Vidám, dalos szüretelésben volt részünk, szőlőt préseltünk és mézédes mustot kóstolhattunk.

Színjátszó találkozón Felsőboldogfalván

A felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola és Közművelődés Egyesület, október 20-án szervezte meg huszonötödik alkalommal a gyermekszínjátszó seregszemlét „A gyermekekkel mindenkiért, mert a jövőnk miatt is ők a legfontosabbak” jelszó alatt.