A kőrispataki nagycsoportos óvodások 2018. május 29.-én részt vettek az V. alkalommal megrendezett „OVIS KI MIT TUD” körzeti játékos vetélkedőn, amelyet az Orbán Balázs Gimnáziumhoz tartozó betfalvi óvodában tartottak.
Etéden járt egy katonatiszt ki a hivatásos katonaságot népszerűsitette a község iskoláiban. A gyerekek érdeklődéssel hallgatták az előadást.
Kárpát-medencei Magyar Iskolatalálkozó elnevezésű programnak - melyet 2000 óta rendeznek meg - negyedik alkalommal volt házigazdája az etédi Jósika Miklós Általános Iskola a múlt héten.
2018 június 14-én zajlott a kőrispataki óvodások évzáró műsora, melyen a kis és nagycsoportos óvodások közös előadása volt megtekinthető.
A kőrispataki Általános Iskola elemi osztályos tanulói, osztálynevelői valamint néhány szülő év végi kiránduláson vett részt, mely magába foglalta a marosvásárhelyi állatkert látogatását, önfeledt kikapcsolódást a somostetői játszótéren és strandolást a Weekenden.
Az idei tanév végén az etédi előkészítősök és negyedikesek számára szerveztünk közös kirándulást Parajdra.
A nyári vakáció első hetében, 2018. június 20-án, szerdán kirándulni ment az etédi iskola II. osztálya. Az úti cél a vásárhelyi állatkert, illetve a Somostető játszótere.
A kőrispataki óvodások 2018. június 28.-án, tanév végi kirándulás alkalmával székelykeresztúrra látogattak.
A Kőrispataki Általános Iskola pedagógusai az Etéd Község Gyerekeiért Egyesület és Hargita megye tanácsának támogatásával folytatta a 2017-ben elindított különböző népköltészeti alkotásokat megismertető egyhetes táborsorozatát. Az idén, 2018 szeptember 3- 7-ig, minden nap 9-13 óráig a mondák világával ismerkedhettek meg a diákok.
Megszépült a Gyermekmosoly program keretén belül a kőrispataki óvóda folyosója.
A 2018-as esztendőben több pozitívan elbírált pályázatunk volt. Az Etéd Község Gyerekeiért Egyesület a Megyei Tanács ifjúsági programjai közül a didaktikai eszközök fejlesztésére pályázott, és 1800 lejtámogatásból hiánypótló, hagyományos és modern didaktikai eszközöket vásárolt.
Idén is megszervezésre került a kőrispataki óvodások szüreti bálja, 2018 október 13-án. Ezen a héten a „Szüretelni jaj de jó” projektet dolgoztuk fel az óvodában.
A Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont 2018-ban is meghirdette a „BARANGOLJUNK SZÉKELYFÖLDÖN” programot – Hargita Megye Tanácsának támogatásával, amely keretén belül a Jósika Miklós Általános Iskola két kirándulásra pályázott sikeresen. A kirándulás résztvevői az etédi VI. - VIII. osztályok tanulói és a pedagógusok voltak.
Ezen a héten (november 5-9) a liba (Márton nap) projekt került feldolgozásra a kőrispataki óvodában. E téma keretén belül megismerkedtünk a Márton naphoz tartozó szokásokkal, libával kapcsolatos énekeket, verseket, mondókákat tanultunk.
- november 29-én adventi munka délelőttöt tartottunk, amelyen a gyerekek szüleikkel együtt vettek részt.
2018 december 5-én ellátogatott az óvodába a Mikulás bácsi.
- december 5.-én Mikulásváró ünnepséget tartottak az etédi I.ek.-IV osztályos tanulók, az iskola tornatermében.
Hétfőn délelőtt iskolánkba látogatott a Kolozsvári Bábjátszótér, akik előadták a „Két pásztor karácsonya” című népi betlehemes játékot.
Az RDE Hargita Kft. 2018-bn is pályázatot hirdetett, melyre iskolánk diákjai is beneveztek. A projekt címe a következő volt: Kreatív karácsony – hogy mások is ünnepelhessenek.
Az I. félév utolsó napján használatba vettük az etédi iskola informatika laborjában a hollandiai adományozók által küldött 11 számítógépet (23 " LCD monitorok+ i5 HP számítógépek).
A hagyományhoz híven, Küsmödön is megtartottuk a karnevált február 22-én, pénteken, délután 4 órai kezdettel, melyre nagy izgalommal készültek az óvoda és az iskola diákjai és pedagógusai.