2024. 10. 21-25-e között a Küsmödi Óvodában zöld hetet tartottunk. Igyekeztünk programjainkat úgy alakítani, hogy a kicsi, illetve közép-nagy csoportosok együtt is tevékenykedjenek, viszont külön-külön is.
Hétfői napunkat külön kezdtük. A kicsi csoportban egy videót néztünk meg, melynek címe „A Föld bolygó mesél a gyerekeknek”. Ez időben, illetve tartalomban a gyerekek életkorának megfelelő. A videó megnézése után a gyerekek két Föld bolygóval ismerkedtek, melyek közül az egyik szomorú volt, a másik meg boldog. Különböző képeket vittem, amelyek ábrázolták a vízszennyezést, faültetést, stb. Ezen képeken látottakról döntötték el a gyerekek, hogy szomorúvá teszik a bolygót vagy sem. Ezt követően kéznyomataink segítségével Föld gömböt készítettünk, majd napunk hátralevő részét az óvodánk udvarán töltöttük.
Keddi napunk egy részében együtt voltunk a közép-nagy csoportosokkal, ugyanis óvodánk körül szemetet gyűjtöttünk, valamint faleveleket. Az együtt töltött idő után ki-ki visszavonult saját csoportjába, ahol mi, kicsi csoportosok egy videót néztünk meg a szelektív szemétgyűjtéssel kapcsolatban, ezt követően pedig szelektíven szemetet válogattunk, illetve egy vízzel, „szeméttel” teli tálkából kihalásztuk a szemetet. A nap befejezéseként átvonultunk a közép-nagy csoportosokhoz, hol lábügyesítő játékokban vehettünk részt, ugyanis dobozok különböző tárgyakkal voltak megtöltve, mint kukorica, falevél, kő, toboz, dió, melyekbe minden gyerek cipő nélkül léphetett bele.
Szerdai napunk az újrahasznosításról szólt, melynek keretén belül robotot készítettünk már nem használt PET palackokból, dobozokból. Továbbá az előző napon gyűjtött falevelekből házikót készítettünk a süniknek. Napunkat az óvodánk játszóterén zártuk.
Csütörtökön az előző nap megkezdett újrahasznosítást folytattuk, hiszen PET palack kupakokból, szívószálból napocskát, valamint papírpohárból, szívószálból és fogvájóból szélforgót készítettünk. Napunk lezárásaként a közép-nagy csoportosok átvonultak hozzánk és közösen próbáltuk ki a dióvezetést egy papírgurigákból készített pályán.
Pénteki napunkat úgy gondolom különlegesre terveztük, hiszen egy egésznapos programot terveztünk a szülőkkel. A kicsi csoportban, valamint a közép-nagy csoportban is kezdetben egy barkácsolás folyt. Kicsi csoportban zokniból, vattából, valamint madzagból dísztököt készítettünk, míg a közép-nagy csoportban madáretetőt lehetett készíteni. Először mindenki saját csoportjában elkészítette a dísztököt, valamint a madáretetőt, ezt követően pedig a két csoport közt úgymond egy vándorlást biztosítottunk, így a közép-nagy csoportosoknak is lehetőségük volt elkészíteni a dísztököt, valamint a kicsi csoportosoknak a madáretetőt.
A barkácsolást követően az óvodánk udvarán egy szeretetvendégségben lehetett részük a gyerekeknek, hiszen mi, pedagógusok teával, illetve a szülők süteményekkel kedveskedtek a gyerekeknek. A hetet egy közös kép készítésével zártuk.
Óvó néni