A 2024 október 18-án tartottuk az óvodások szüreti mulatságát Kőrispatakon. Ahogyan a hagyományos szüreti mulatságot is régen, ezt is nagyon sok tennivaló, közös munka előzte meg.
Csütörtökön délután a szülőkkel közösen berendeztük a mulatság helyszínét, a kultúrotthont, dekorációkat, őszi terméseket helyeztünk el. Pénteken 12 órakor gyülekeztünk a gyerekekkel, az óvoda udvarán, és első programként, körbe szekereztük lovas hintóval a falu utcáit. A szülők és helyiek minden utcában vendégül láttak minket, finomságokkal, teával, virágokkal köszöntöttek. Délután 15 órakor értünk vissza a kultúrotthonba, ahol a verses dalos, táncos műsorunkkal kezdetét vette a szüreti mulatság. A folytatásban a szülőknek hála, nagyon sok finom süteményt lehetett fogyasztani, valamint lehetőség volt megtekinteni a gyerekek képzőművészeti alkotásit, amelyek a helyszínen voltak kiállítva. Tombolázással folytatódott a mulatság, ahol senki sem maradt jutalom nélkül. Igazán sikeres esemény volt, hálásak vagyunk a szülőknek, gyerekeknek a közös munkáért!
Az óvó nénik