A küsmödi Óvoda Süni, illetve Bagoly csoportjában igen csak felgyorsultak az események, hiszen december utolsó két tanítási hetében egy nagy projektben vettünk részt.
Az óvó nénik, Enikő és Bea óvó néni elhatároztuk, hogy idén mindkét csoport besegít az angyalnak a díszek készítésében, ezért az utolsóelőtti tanítási hét során só-liszt gyurmából szebbnél, szebb díszeket készítettünk. Ennek örömére e hét végén az angyal megajándékozott bennünket egy csodaszép karácsonyfával, melyen megmutatkoztak a hét közben elkészített díszek. Az utolsó tanítási hetünk egy csettintésre telt el, ugyanis mézeskalácsot sütöttünk, illetve díszítettünk, továbbá gyakoroltunk szerepünkre, melyet a szülőknek szerettünk volna bemutatni a tanítási hét utolsó napján. Elérkezett a várva várt nap, bemutattunk szerepünket a kedves szülőknek, majd a gyerekek megkapták a jól megérdemelt, karácsonyfa alól kikandikáló ajándékokat, melyet már a szemfülesek igencsak jó időben kiszúrtak. Szerepünket egy kis szeretetvendégség követte, melynek fő eleme a mi szívvel, lélekkel készített mézeskalácsunk volt. A sok dicsérő szót követően barkácsolni kezdtünk. Barkácsolásunk témája díszkészítés volt, hiszen az előző héten készített só-liszt gyurmákat a gyerekek szüleikkel közösen képzeletük, fantáziájuk szerint díszíthettek különböző színű festékekkel, csillámporokkal. Csoda díszek készültek ezen a délelőttön. Jó érzéssel tölt el bennünket és bízunk benne, hogy a gyerekeket és szüleiket is az a tudat, hogy az angyal olyan díszeket is felaggat a karácsonyfára, amelyeket nagy szeretettel készítettünk.
Végezetül azt gondolom, hogy tartalmas két hetet tudhatunk magunk mögött, és így még hálásabb szívvel várakozhatunk.