A felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola és Közművelődés Egyesület, október 20-án szervezte meg huszonötödik alkalommal a gyermekszínjátszó seregszemlét „A gyermekekkel mindenkiért, mert a jövőnk miatt is ők a legfontosabbak” jelszó alatt.
A Kőrispataki Általános Iskola Vadrózsák nevű színjátszó csapata a Csipkerózsika mesejátékkal nevezett be a megmérettetésre, melyen Dicséretet kapott. Az oklevél mellett jutalomként egy utalványt is nyertek, mely lehetőséget adott a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban megtekinteni a „Különleges hangszerek” elnevezésű kiállítást.
A Kiállítás megtekintésére január 30-án került, melyen nemcsak a színjátszó csapat tagjai vehettek részt, hanem az egész osztály. Találgatással és kíváncsi várakozással telt a könyvtárba vezető út, hiszen a gyerekek el sem tudták képzelni, hogy milyen különleges hangszerek kerülnek bemutatásra.
A helyszínen nagyon kedvesen fogadtak és egy alig megvilágított terembe invitáltak bennünket. Elmondták, hogy ez egy egészen egyedi kiállítás, hiszen, ha körülnéztünk inkább elektronikai “kütyüket” láttunk, nem hagyományos értelemben vett hangszereket. Természetesen később ezekről a “kütyükről” kiderült, hogy megszólaltathatóak és bizony ezek is hangszerek.
Első körben térben kivetítve megfigyelhettük, hogy hogyan müködnek a hangszerek, aztán ki is próbálhattuk mindeniket. A gyerekek láthatóan nagyon élvezték, mindenkinek akadt kedvence is. A megnevezéseik is érdekesek voltak: orba, aeroband, MK3,Joué, Theremini, Playtronica, stb.
Miután mindannyian megszólaltattuk a hangszereket egy másik teremben a “Rió” című rajzfilmet tekintettük meg 3D-ben. Ez is nagy élmény volt a gyerekek számára, ugyanis közülük alig néhánynak volt eddig alkalma kipróbálni.
Élményekkel, új ismeretekkel gazdagodva érkeztünk vissza Kőrispatakra.